Amit tudnod kell az endokannabinoid rendszerről
Az endokannabinoid rendszerről - dióhéjban
Az endokannabinoid rendszer elnevezés a kender hatóanyagainak kutatása során kelt életre. Mintegy 60 éve már, hogy a CBD-t, a cannabidiolt felfedezték. Nem tudták hova tenni, nem ismerték a hatását, így 20 évre ismét feledésbe merült. 40 évvel ezelőtt ismét felfedezték és rá egy évre a THC-t is, a tetrahidrocannabinolt, aminek számos hatását kimutatták.
A THC pszichoaktív vegyület, így az emberi tudatra is hatással van. Azóta kiderült, hogy ez az anyag sem az ördögtől való, és számos előnyös terápiás hatása van, ezért több törzskönyvezett gyógyszer is készült már belőle és feltehetően még több lesz a jövőben. A fitoterápiás felhasználása ugyanakkor világszerte, évezredek óta ismert volt, csak velünk feledtették el a hagyományainkat.
A THC-vel folytatott kísérletek látványosabbak voltak, így éppen ezek kapcsán találtak rá az agyban olyan sejtfelszíni molekulákra, mint a CB1 receptor. A CB1 receptorról eleinte azt hitték, hogy csak az idegrendszerben van jelen, mára tudjuk, hogy nincs olyan sejtünk, aminek a felszínén ne volna CB1 receptor. A kezdeti vizsgálódások kimutattak még egy receptort, a CB2-t, amit főleg a lép-, és az immunsejtek felszínén találtak nagyobb számban. Eleinte erről is azt gondolták, hogy ez pedig csak itt található. Mára azt is tudjuk, hogy ebből a receptorból is jut minden sejtünk felszínére, bár valóban sokkal kevesebb van belőle máshol, így elsősorban a lép-, és immunsejtek tartalmaznak ilyen receptorokat.
Volt hát 2 specifikusnak látszó receptor, ami a THC-vel kapcsolatba lépett, és a kutatás tovább folytatódott. Egy évtized kellett ahhoz, hogy elkülönítsék az arachidoniletanolamidot. Ezt a szervezetünk legálisan termeli, szinte minden életfunkciónkhoz szükséges a jelenléte. Ugyanaz az izraeli kutatócsoport fedezte fel, mint ami a CBD-t, a THC-t és a két receptort is. Ebben a kutatócsoportban dolgozott Devane is, aki szanszkrit ismereteire alapozva ajánlotta az arachidonoiletanolamid név helyett az anandamid elnevezést. Ezzel arra utalt, hogy ez az anyag szükséges a belső jólétünk, az elmén túli gyönyör eléréséhez is, amit a védikus kultúra költőien mutatott be már évezredekkel korábban.
Az anandamid tehát egy endokannabinoid. Nemsokára felfedezték a következő meghatározó jelentőségű endokannabinoidot, a 2-arachinodonilglicerolt. Az endokannabinoidokat termelő és lebontó enzimek ezek után már elég gyorsan felfedezésre kerültek. Lassan összeállt egy mesterséges kép.
Voltak már receptorok, endokannabinoidok, az ezeket gyártó és lebontó enzimek, és mindez a sejtjeink membránjában foglalt helyet, szoros közelségben egymáshoz.
Megszületett hát az endokannabinoid rendszer első definíciója:
A sejtmembránba integrált zsíralapú, molekuláris hírvivő rendszer, a jelátvivő anyagok helyben termelődnek, a megfelelő időben ahhoz, hogy általuk a belső egyensúlyunk fenntartható legyen. Szerepe a homeosztázis fenntartása.
Így összefoglalva érezhetjük azokat az óriáslépteket, amik merőben elnagyolják a részleteket. Sem az elhelyezkedés teljes felmérése, sem a hatásmechanizmus feltárása nem állt még a kutatók rendelkezésére, de már elmondták, hogy ez a rendszer felel a belső egyensúlyunkért, a homeosztázisunkért.
Igazuk volt, igazuk van, valóban ezért felel. A bökkenő csak annyi, hogy nem úgy, ahogy eleinte leírták.
A pár évtizedes modelleket a mai napig idézik, bár egyre többen látják, hogy a meglévő magyarázatok zsákutcák, általuk nem lehet megérteni a szabályozásnak azt az összetettségét, dinamikáját és koherenciáját, ami erre a rendszerre jellemző.
Maga az elnevezés is korlátozza a felismeréseket, hiszen annyira a kenderhez kötődik, hogy sokan nem is szabadulnak el a gyógynövények világától, holott ezt a rendszert már elődeink alaposan leírták a kender bemutatása nélkül.
A hagyományos mongol-tibeti és kínai orvoslás meridiánrendszer néven taglalta a működését, míg a védikus kultúrákban a csakrák és nadik rendszerbe foglalásával mutatták be a homeosztázis működését.
Európában a belső millió állandóságát leíró ismeretek is ugyanerről a rendszerről szóltak, amit a huszadik század hajnalán a vegetatív idegrendszer működésének tulajdonítottak. A homeosztázist még egy emberöltővel ezelőtt is a vegetatív idegrendszer szabályozta a tankönyvekben, de csak ott, hiszen az életben más a helyzet.
A belső egyensúly fenntartója tehát az endokannabinoid rendszer. A mai tudományelméleti fogalmak segítségével úgy írhatjuk le, hogy ez a rendszer egy sejtfelszíni molekuláris hálózat, ami minden más vezérlő és szabályozó rendszerünk felett áll. A szabályozás és a működés egyaránt szerves hierarchiába rendeződve nyilvánul meg. Egységét az a fejlődéstani tény határozza meg, miszerint a sejtjeink osztódása során nemcsak a sejtmag kétszereződik meg, hanem a sejtplazmaként elnevezett, de a plazmánál lényegesen magasabban szerveződött sejtállomány is, melynek váza a sejtváz, a citoszkeleton. A citoszkeleton pedig sokféle részből áll, többek között fonalakból, molekuláris csövecskékből, melyek a sejtek közötti kapcsolatok fizikai hordozói is sok más funkciójuk mellett.
Az endokannabinoid rendszer ép állapotában a belső egyensúlyt akkor is képes helyreállítani, ha az erősen labilissá vált, feltéve, hogy nem rontjuk el a szerkezeti egységét (műtétekkel, sugárkezelésekkel), és nem fojtjuk el a helyreállító manőverek mechanizmusait (a mai gyógyszerekkel).
Mindez szépen hangzik, de a jelentősége a következtetésekben van.
Igazuk volt elődeinknek! A természetet nem célszerű megerőszakolni, és aligha vezet jóra, ha az univerzumnál jobban tudni véljük a dolgokat. A mai tudomány már több emberöltő óta hiszi ezt, azaz tudni véli, hogy jobbat alkothat a teremtőnknél. Nem látva egyes funkciókat és különösen nem észrevéve a belső összefüggéseket, néhány szervünket fölöslegesnek titulál, azaz kivehetőnek. Műtétek sora bizonyítja ezt, nevezetesen úgy vélik, hogy az élettel összeegyeztethető bizonyos szervek hiánya és az is, ha eltérünk a természetes táplálkozástól, életmódtól.
Ha csak azt nézzük, miként csap vissza a természet akkor, ha erőszakosan módosítani akarjuk, akkor ez elég alapos figyelmeztetés lehetne a belső egyensúlyunk védelme érdekében is.
Amit már elveszítettünk, az éppen az egészség minősége. Már nem igaz, hogy egy egészséges személy képes a gyermekkori tulajdonságait fejleszteni, ahogy az sem igaz, hogy az életkor kitolásával egészséges éveket nyerhetünk. Valójában a betegséggel teli időszakot hosszabbítjuk és a bajainkat halmozzuk. A pökhendiségünkkel ezt a vívmányt sikerült kiharcolnunk egy olyan alaphelyzetben, ahol nem a harc, hanem a tisztelet, mértékletesség, türelem elegendő eszköz lehetne a megismeréshez és a jólétünk biztosításához.
A mai gyakorlatunkkal szemben az endokannabinoid rendszer olyan belső útvonalak szerint állítja helyre az egyensúlyunkat, amik végeredményüket tekintve stabilabb egészségi állapothoz vezetnek. Erre legjobb példa maga a spontán gyógyulás, amikor nem tudjuk, hogy mitől állt helyre az egyensúly, de tanúi lehetünk az eredménynek.
Bennünk van a kulcsa a jobb életünknek, és az lehetne a feladatunk, hogy ezt elősegítsük kibontakozni, de semmiképpen nem az, hogy hátráltassuk!
Ami a tankönyvekben van, az egy mesterséges értelmezés, mindig is az volt, és egyelőre az is marad. A valóság megismeréséhez mára nem elég a tankönyveket ismerni, sőt azok kritikáját sem. Sokkal előremutatóbb saját élményeket gyűjteni, azokat rendszerezni, és folyamatosan egyre alaposabb megfigyelővé válni.
Ha valaki nemcsak jó megfigyelő, de hajlandó modellezni is a megfigyelteket, hamar eljut a fejlett matematikához és a kvantummechanika alaptételeihez. Az ugyanis több, mint gyanús, hogy a sejtek membránjában lévő enzimek pikoszekundum (10 -12) pontossággal tudják, hogy mennyi anandamidot és 2-AG-t kell termelniük, majd hasonló pontossággal és időzítéssel lebontaniuk. Ehhez magas szintű kommunikációra van szükség, amit mi leginkább a felhőmemóriák, a mezőelméletek és a mesterséges intelligencia alapján tudunk elképzelni.
Ami bennünk van, az nem mesterséges, és rendkívül intelligens, ami megfelelő gondoskodás esetén képes sokszorozódni is. A saját IQ-nk többszörösét képviseli, azaz a legbutább ember endokannabinoid rendszerének is 2-3x olyan magas az intelligenciája, mint a legokosabb emberé a Földön.
Magyar kutatókhoz fűződik több sajátság felismerése is. Ilyen pl. a retrográd gátlás, amire mostani tudásunk szerint csak az endokannabinoid rendszer képes. Ez olyan fejlett szabályozást jelent, amivel magát az ingerképzést igyekszik a szervezetünk moderálni, és ezzel segíti a belső egyensúly helyreállítását. Ezen hatás miatt nevezték el Katona és társai az endokannabinoid rendszert az Őrangyalunknak.
A név nagyon találó. Ráadásul ez a rendszer a tudatunknál lényegesen átfogóbban ismer minket, és pontosan tudja az erősségeinket és a gyengéinket. A rendelkezésére álló anyagok és testi felépítés alapján állítja össze az aktuális működési tervet, ami mindenkor igyekszik a magasabb egyensúlyi szint felé, a stabilabb állapot létrehozására.
Az endokannabinoid rendszer bennünk van, folyamatosan működik és a működésével igyekszik minket egyre magasabb minőségi szintre emelni. Hagynunk kellene ezt kibontakozni. Amíg kisgyerekek voltunk, addig ez a rendszer biztosította zavartalan növekedésünket és azt az energiaszintet is, amivel kimeríthetetlen aktivitásunk volt mindenhez. Ugyanakkor minden kisgyermek telepata, megérzései vannak, 3 éves kor alatt szinte látói képességekkel rendelkezünk mindnyájan. Ezeket a felnövekvésünk idomításai sorvasztják el, és a helytelen életmódunkkal az energiaszintünk is jelentősen lecsökken.
Felnőttkorra már nemcsak a képességeinket és az ezek kibontakozásához szükséges energiaszintünket veszítjük el, hanem az igényünket is aziránt, hogy mindezt visszaszerezzük. Se tudásunk, se inspiráló példaképeink sincsenek ahhoz, hogy az endokannabinoid rendszerünket arányosan fejlesszük, és lépésről lépésre magasabb szintre kerüljünk.
Miben magasabb szintre?
Stabilitásban, rugalmasságban, szívósságban, immunitásban - csak hogy a leghasznosabbakat említsem.
A mindennapi életünk letaglózóan sok energiát felemészt, ezért szinte folyamatosan fáradtak, sokszor kimerültek vagyunk. Alig akad ember, aki kipihenten ébred, kiegyensúlyozottan táplálkozik, minőségi mozgásban lehet része, folyamatosan derűs, elégedett és mindennek függvényében kreatív is. Felnőttkorra csak néhány darabjával rendelkezünk ennek a kirakósnak, holott veleszületetten még megvolt minden mozaikunk ehhez.
Ami vigasztaló lehet, az éppen az, hogy az endokannabinoid rendszerünket gondozhatjuk, fejleszthetjük. Minden, ami rendszeres, felemelő hangulatban történik, szinkronban van a szervezetünk aktuális igényeivel, az építi ezt a rendszert. Direktben is gondoskodhatunk róla, ha folyamatosan, következetesen szedünk full spektrumú CBD olajat, hiszen ezzel egy csillapítómezőt hozunk létre, ami az egész szervezetünket védeni képes. Ezzel tehermentesíthetjük a szervezetünket, védhetjük a jókedvünket, építhetjük a szervezetünket. Nemcsak a testünket, hanem a lelkünket, szellemünket is, hiszen az endokannabinoid rendszer kihat a lelkiállapotunkra és a szellemi aktivitásunkra is.
A cél tehát nemcsak az egészség visszaszerzése lehet, hanem az egészségesek számára a stabilizálódás, a minőségi szint meglépése.
A mai világban a prevencióval kimerül az egészségtudatosságunk, pedig bennünk van az a rendszer, aminek segítségével bőven e fölé kerekedhetünk. A prevenció önmagában csak azt képviseli, hogy megelőzzük a betegségeket. Ez nem magasröptű cél a tudatosság híveinek. A betegségeket elkerülni kell, ami már nem menekülés, hanem minőségi magabiztosság. Aki átélt már gyógyreakciókat CBD olaj kúra közben, az tudja, hogy a kellemetlen tünetek kísértetiesen hasonlítanak a betegségtünetekhez. A különbség éppen az, hogy CBD olaj fogyasztása során a szervezetünk ezen tüneteken, panaszokon át jut el magasabb energiaszintre, stabilabb állapotba. Tehát a betegségeket nem megúszni kell, hanem feldogozni, azaz hagyni, hogy az endokannabinoid rendszer feldolgozza azt az összetett problémát, amit maguk a betegségek képviselnek. És hála az őrangyal funkciónak, ezt úgy teszi, hogy a szervezetünk még stabilabb, még szívósabb, még magasabb energiaszinten működni képes állapotba kerülhet. Ezért hát a CBD olaj kúra célja ezt elősegíteni, utánpótlást és muníciót biztosítani a szervezetünk számára, az endokannabinoid rendszerünket segítve, hogy a lehető legdinamikusabban, legcélravezetőbben ebbe a stabilabb állapotba kerülhessünk.
Tudatosítanunk érdemes hát, hogy bennünk van a megoldás kulcsa ahhoz, hogy magas szinten egészségesen élhessünk, és ez örömet jelentsen a számunkra. A kulcs maga az endokannabinoid rendszer aktivitása, amit gondozni kell megtanulnunk.
A full spektrumú CBD olaj a legkézenfekvőbb segítség ebben. A társas hatás kizárólagosan a full spektrumú olajaknál figyelhető meg. Ez áll a legközelebb az endokannabinoid rendszerünk evolúciós kölcsönhatásaihoz, míg a pancsolt CBD dúsítványok, maguk a szintetikus CBD kristályok is inkább terhet jelentenek a szervezetünknek.
A full spektrumú CBD olajok rendszeres fogyasztása, személyre szóló adagolása lehet az alap, amivel az életmódunk reformját bizakodva elkezdhetjük.